Savanyú – de jót tesz! | Egészséges életmód

Savanyú – de jót tesz!

Savanyú - de jót tesz!Talán sikerül új értelmet adni a “savanyú a szőlő” mondásunknak… Ugyanis a savanyú íznek több kedvező hatása is van az egészségünkre. A kínai orvoslás szerint a savanyú összehúz, összegyűjt, elnyel, összeszorít. Ezenkívül pedig felmelegíti és megszilárdítja a szöveteket. És ezen keleti megfigyeléseknek van alapja.

A mai orvostudomány nagy érdeklődéssel szokta kutatni a keleti tudás okait. Így ma már nyugaton is bebizonyosodott, hogy a keletieknek sokszor igaza van. Természetesen a savanyú íz jótékony hatásaiban sem tévednek a keletiek. Milyen hatást érhetünk el a savanyú ízzel? Hogyan használhatjuk ki jótékony hatásait? Erről lesz most szó:

Amit általánosságban érdemes tudni

A helyes táplálkozással valóban javíthatunk egészségünkön (vagy megőrizhetjük azt). Azt is tudni kell, hogy a helyes étkezés nem egy csoda-pirula. Hosszabb távon fejti ki (jelentős) hatását. És nem csak az fontos, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mit kerülünk el! Érdemes az egészségünkre káros hatást kifejtő élelmiszereket fokozatosan elhagyni és helyette beépíteni olyanokat, melyek fenntartják egészségünket hosszú távon. Ezzel a cserével tudjuk biztosítani a folyamatos javulást.

Mindehhez időre van szükség. Ha az elmúlt 10-20-30 évben helytelenül étkeztünk, ne számítsunk rá, hogy 1-2 hónapi diétával mindent rendbe tehetünk. Viszont ez az út nagyon élvezetese, hiszen finomakat fogunk enni!

Mire alkalmazhatjuk a savanyú élelmiszereket?

Túlzott verejtékezés, vizeletcsepegés, vérzés, hasmenés és megereszkedett szövetek (petyhüdt bőr, aranyér, méhelőreesés) esetén hatásos lehet. Furcsa lehet, de a savanyú íz számtalan sav kombinációjából áll össze. Ezek közül a legismertebbek, a citromsav, a csersav és az aszkorbinsav (C-vitamin).

Tudjuk, hogy a savanyú íz általában “összehúz”. Ha egy kis citrom levet iszunk, azonnal összehúzzuk a szánkat, ami nem véletlen. Ehhez hasonlóan húzza össze a belső szerveinket is a savanyú íz. Milyen szervekre fejhet ki jótékony hatást? Máris mondom:

Milyen szervekre hat leginkább?

A savanyú leginkább a májban fejti ki hatását, ahol semlegesíti a laktató, zsíros ételeket. Oldószerként működik, lebontja a zsírt és a fehérjét. A savanyú íz úgy segíti az emésztést, hogy feloldja az ásványi anyagokat, és javítja a felszívódásukat. Ezenkívül erősíti a gyenge tüdőt és egységbe szervezi a szétszórt mentális mintákat – ahogyan azt a kínai gyógyászatból megtudhatjuk.

A keletiektől nem csak ezt tudhatjuk meg. Szerintük a savanyú az őszre, a begyűjtés (szüret) idejére és az összehúzódás kezdetére hangolja az embert, amikor beköszönt a hűvösebb idő. Akárhogyan is legyen, könnyen megfigyelhetjük, hogy a különböző évszakokban más és más ízekre vágyunk.

Kinek használhat a savanyú?

A savanyú ízek összeszedik, összetartják a szétszórt, szeszélyesen változó személyiséget. Sajnos a modern étkezésben ritkán van jelen a savanyú étel. Ha valami savanykás, akkor azonnal nyúlunk a cukorhoz vagy más édesítőszerhez. Pedig a savanykás ízeket is lehet élvezni. Például az alábbi felsorolásban találhatunk számunkra kedves, savanyú ízeket:

  • csipkebogyó
  • savanyú káposzta, savanyú alma
  • savanyúság
  • póréhagyma (savanyú és csípős)
  • málna, mandarin, olajbogyó, paradicsom, szőlő (savanyú és édes ízűek)

Mostantól étkezzünk tudatosabban, és néha együnk egy kevés savanyút is!

Hozzászólások

hozzászólás

A bejegyzés kategóriái táplálkozás, Zöldség és kulcsszavai , , , . Tedd a kedvenceid közé a cikket.

A weboldal használatával elfogadod a cookie-k (sütik) használatát. További információ

Ez a weboldal azért használ cookie-kat (sütiket), hogy Számodra a legjobb böngészési élményt tudja nyújtani. Ha továbbra is használod a weboldalt a cookie (süti) beállítások megváltoztatása nélkül vagy az "Elfogadom" gombra kattintasz, beleegyezel a cookie-k (sütik) használatába.

Bezárás