Édesség, de nem akár milyen! | Egészséges életmód

Édesség, de nem akár milyen!

Csokoládé jótékony hatásai„Amikor csokoládéról van szó, az ellenállás hiábavaló.” – Regina Brett, Pulitzer díjas író. És ez így is van. A csokoládét (kis túlzással) mondhatjuk, hogy mindenki szereti. Ráadásul egészséges is. Egy dologra kell nagyon figyelni: milyen csokoládét választunk. Ugyanis a finomsága miatt sokszor olyat is megeszünk, amit messzire el kellene kerülni.

Mivel közeleg a Karácsony és ilyenkor a csokoládé iránt is megnövekszik a kereslet, úgy gondolom érdemes egy kicsit átnézni, hogy milyen csokoládét érdemes választani. Legalább ennyire fontos azt is tudni, hogy mit NEM érdemes megvenni. Ugyanis bármennyi egészséges a csokoládé, vannak olyan termékek, melyek hasonlítanak a csokoládéra… de nem azok, sőt inkább károsak az egészségünkre – nem úgy, mint a csokoládé.

A csokoládé jótékony hatásai

Fenilsav – a test érrendszerének kellő rugalmasságát segíti megtartani. Ezáltal a szív munkáját is megkönnyíti, illetve az erek esetleges repedését, szakadását előzheti meg.

Kálium – a káliumnak fontos szerepe van a vérnyomás szabályozásában, melyet klinikai tesztekkel is alátámasztottak. Ezenkívül vérnyomáscsökkentő hatása is van.

Vas – vasat nem képes a szervezetünk előállítani, ezért táplálkozással kell pótolni, például csokoládéval. Vas nélkül az oxigén nem képes eljutni a sejtekhez.

Magnézium – a magnéziumot sem képes szervezetünk előállítani. Nélkülözhetetlen több száz enzim működéséhez.

Ne feledjük el, hogy a túlzott csokoládé fogyasztás káros a szervezetre – ahogyan bármilyen, egyoldalú táplálkozási szokás káros. De megfelelő mennyiségben kifejezetten jótékony hatása van.

A csokoládé árnyoldala

Mindig minőségi csokoládét válasszunk. A minőségi csokoládénak tartalmaznia kell (lásd Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2000/36) 43% összes kakaó szárazanyagot, melyből legalább 26% kakaóvaj. Tejcsokoládé esetén 30% kakaó szárazanyagot, 18% tej szárazanyagot és legalább 4,5% tejzsírt. Mindez magával hozza azt is, hogy az „olcsó” csokoládék nem egészségesek, ezért nem javasolt a fogyasztásuk. Ugyanis a megfelelő beltartalom miatt a minőségi csokoládé „drága” lesz.

Mit kellene elkerülni? Az alábbiakat mindenképp érdemes lehet kerülni:

  • kakaós masszák, kakaós tejmasszák, fehér és színes bevonómasszák,
  • formázott, kakaós massza, formázott kakaós tejmassza, formázott fehér és színes bevonó massza (táblás, figurás stb.), vagy
  • töltött, mártott, áthúzott termékek.

Ezek beltartalmi értéke nem megfelelő, ezért nem egészségesek. Továbbá érdemes figyelni a cukor tartalomra is, illetve a cukor milyenségére. Általában fehér cukrot tartalmaznak a csokoládék. Ezt kerülni kellene. Az édesítőszerek és még a barnacukor is jobb megoldás a fehér cukornál. És még egyszer: figyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a csokoládé fogyasztását!

Lehet orvosság a csokoládé?

Talán túlzás lenne azt mondani a csokoládéra, hogy orvosság, de azért lehet kiemelkedően hasznos az egészségünk szempontjából. Főként ha van benne Ganoderma gomba is. A ganoderma gomba fogyasztásával igazán jót tehetünk a szervezetünknek. Illetve további összetevők is nagyon értékessé tehetnek egy csokoládét, például a homoktövis.

Ilyen ganodermás csokoládékat javaslok idén karácsonyra:

Ganodermás csokoládé

Kattints ide és válassz Ganodermás csokoládét a webshop-unkból

Hozzászólások

hozzászólás

A bejegyzés kategóriái táplálkozás és kulcsszavai , , . Tedd a kedvenceid közé a cikket.

A weboldal használatával elfogadod a cookie-k (sütik) használatát. További információ

Ez a weboldal azért használ cookie-kat (sütiket), hogy Számodra a legjobb böngészési élményt tudja nyújtani. Ha továbbra is használod a weboldalt a cookie (süti) beállítások megváltoztatása nélkül vagy az "Elfogadom" gombra kattintasz, beleegyezel a cookie-k (sütik) használatába.

Bezárás