Jól hangzó szavak, ám sokszor nem tudják az emberek, hogy az állítás nem úgy igaz, ahogy azt gondolják. Sok ember, aki edzéseket is tart a témában vagy nem tudja, vagy nem magyarázza el, hogy hogyan működik a „zsírégetés” és hogyan kell(ene) nekikezdeni.
Az egészséges fogyás alapja nem más, mint a táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Nyílván lehet eredményeket elérni csak az egyikkel, vagy csak a másikkal is, ám az nem feltétlenül lesz egészséges. A nem evéssel, avagy koplalással nem lehet fogyni. Hosszútávon természetesen igen (lásd éhező Afrikai emberek), de szerintem ilyen célt nem jó kitűzni, mert ettől ugyan egészségesebb nem leszel. Akárhonnan megközelítheted a témát, biztosan oda fogsz kilyukadni, hogy bizony diétázni és mozogni is kell.
És itt jönnek a buktatók: neki kezdünk nagy elánnal az edzésnek. Az első két alkalom még rendben is lenne, de aztán feladjuk, mert fárasztó, fáj mindenünk… és máris ugyanott vagyunk, ahol voltunk. Én úgy gondolom, hogy a mozgásnak akkor van értelme, ha valamelyest szeretjük is. Nyílván elsőre nehéz lesz úgy gondolni rá, hogy ez jó. Ez azért van, mert minden változtatás, amit az életben teszünk, azzal jár, hogy ki kell lépni a komfortzónából.
A másik buktató, hogy túlvállalod magad. Sok ember – rejtély, hogy miért?? – azt gondolja, hogy a futás az egészség csúcsa. Ha egészséges akarok lenni, vagy le akarok fogyni, akkor futok. Na, ezt gyorsan verd is ki a fejedből. Futni majd akkor akarjál, ha már egészséges vagy, nem vagy elhízva, és meg van hozzá a megfelelő kondíciód. Ameddig ezekből egy is hiányzik, addig csak sérüléseket tudsz összeszedni a futással.
Mivel maga az izom a legnagyobb zsírégető fegyver – és nem az edzés! – ezért egyszerű a képlet: használni kell az izmokat és akkor zsírt fogunk „égetni”. Ha ugyanazzal az izommal többféle gyakorlatot végzel, akkor több kalóriát égetsz el. Ha sokat mozogsz, akkor nem csak izmos leszel, hanem többet is ehetsz. Ez jó, nem? J Itt jegyezném meg, hogy nem mindegy, hogy mit eszel! És evésről beszélek… nem mértéktelen fogyasztásról! Ez most nem az étkezésről szól, a blogon találhatsz cikkeket a helyes táplálkozásról.
Ezenfelül azért is jobb az edzés a koplalásnál, mert úgy fogynak a kalóriák (tehát a zsírok), hogy nem éhezel, ráadásul fokozódik a zsírégető hormonok termelése is. Ám itt jön még egy dolog a képbe. Ha rendszeresen méred a súlyod, akkor észreveheted, hogy vannak olyan hetek, amikor egy deka sem megy le. Aztán meg mégis azt látod, hogy a nadrágod már nem feszül annyira. Ez azért van, mert ha edzel, akkor az izmaid erősödnek. Az izom nehéz. Tehát az, hogy nem változik a súlyod, nem jelenti azt, hogy nem vesztettél a zsírból! Fontos, hogy centiben is mérd a fogyást, ne csak súlyban.
Like-olj a Facebook-on
Olvass RSS-en
Nézd meg a videóimat Youtube-on